Multiplikátor rendezvény Horvátországban, 2021. augusztus 12.
Az esemény tematikája a WiseFarmer céljainak és eredményeinek bemutatása, valamint Horvátország és Szerbia mezőgazdasági digitalizációjának összehasonlítása volt. A Klanjecben tartott esemény nagy érdeklődést váltott ki, a találkozón összesen 44 résztvevő, döntően mezőgazdasági szaktanácsadók és a helyi fejlesztési ügynökségek képviselői voltak jelen, akik aktívan közreműködtek a szerbiai és szlovéniai kollégákkal történő tapasztalatcserében. Két sikertörténetet mutattak be a fejőrobotok és az agrometeorológiai állomások használata terén. A résztvevők nagy érdeklődést mutattak a témák iránt, és aktívan tettek fel kérdéseket az előadóknak. A gazdák és a mezőgazdasági szaktanácsadók között folyamatos volt az interakció. A workshop végén a média és az agrárvállalkozások képviselői kaptak szót, hogy bemutassák tevékenységüket. A szervezők kiosztották a projekt szórólapokat, és kitöltették a résztvevőkkel az értékelő kérdőíveket, amelyből kiderült, hogy a jelenlévők nagyon jó pontszámokkal díjazták az eseményt, valamint kérték az eredmények és eszközök gyakorlati környezetben való bemutatását. A multiplikátor rendezvény pozitív hatása azon válaszokból is érzékelhető, amelyeknél a résztvevők kifejezték, hogy a jövőben is szeretnének meghívást kapni hasonló rendezvényekre. A workshop nemzetközi dimenzióját a három szerbiai és négy szlovéniai résztvevő jelenléte biztosította. A visszajelzések egyértelműen megmutatták, hogy igény és érdeklődés mutatkozik az ilyen típusú rendezvények megszervezése iránt.